Írd ki, írd ki a panaszod,
Írd ki, írd ki a bánatod!
Ne gondolj azzal, mit gondolnak az
emberek,
Hogy minek látnak téged
Távoliak vagy közeliek.
Írd ki s visszajön minden,
Mi elveszett hónapok, évek alatt.
Én szeretlek téged,
Még ha ember nem is szeret.
Szakadjon fel a gát,
Sírd ki magad!
Sírd ki, hogy sok a szenvedés,
S a legtöbbet te okoztad magadnak.
Bőgj a vállamon.
Bőgj, és ordíts, és kiabálj,
S aztán megnyugszol.
Széles az, széles a vállam,
Sok terhet elcipelt.
Láttad, láttad a nehéz keresztet?
Hát, megvolt, it’s done.
Érted? Érted.
Na, gyere, sírd ki magad,
Ha lyukas a fejed,
Ha lyukas a hasad,
A sok idegtől.
Egyszer úgyis minden bedől, mi emberi.
Nem éri meg folyton keseregni.
De csak gyere, sírj a vállamon,
Ha engeded, minden könnyed felfogom.
