Mélyre kell ásni… (2013.08.29.)

Hiába, ha nem virágzik a rózsafa,
Hiába az ibolya, ha vad,
Hiába minden kis bokor szamóca,
Ha harapni savanykás-keserű, s nem édes zamat.

Mélyre kell ásni a kertet.
Mélyre, nagyon mélyre.
Újra beültetni
Azzal, mi virágot, gyümölcsöt ad.
S trágyának, szarnak látni mindazt,
Mi eddig a földben maradt.

Már delére haladt a nap,
S te izzadsz,
De nem hagyod abba, bele nem fáradsz.
A föld feltúrva,
Nagyon durva:
Félredobva egy-egy száraz bokor,
Mellette néhány karó,
A földben gödrök.
A talaj teljesen elgyötört.
Meghal, mi benne volt,
Minden ó, minden régi.
Nem marad semmi.
Csak csüggedt romok,
Pár kibújni akaró gaz,
S ennem a felkavaró gondolat:
„Lesz ebből valami?”
Közben a kétkedők bekiabálását hallani.

De biztatom magam:
Szeret az Úr, azért nincs még végem,
Kegyelme megújul minden nap.
Ha nem is úgy tűnik, lesz kertem,
Melyet eső öntöz, melyre süt a nap.

Bár sírok, zokogok,
Mert eltűnt a rózsa, ibolya, szamóca,
S elgyötört minden tagom,
Mégis az újat akarom:

Mert hiába, ha nem virágzik a fa,
Hiába a vad ibolya,
S a kicsinyke szamóca,
Ha nem zamatos, de savanykás-keserű.
Mélyre kell ásni a kertet,
Mélyre,
S ez nem csupa derű.

De én egyedül nem tudnám megtenni…
Mélyre kell ásnod, Uram,
Mélyre kell ásni…

 

 

Nevetséges (2013. 08. 08.)

Nevetséges, milyen kicsi vagyok én –

s egy milliméteres kütyüt keresek

a szoba közepén.

Fölöttem Nap kereng, Hold és csillagok,

tejutak és univerzumok.

Minden szépen, rendben halad,

én meg aggódok egy kütyü miatt.

Kesergek, ha nincs meg a milliméterkém.

Nevetséges.

Atyám tud róla.

Hát hülye vagyok én?

Fényem (2013. 08. 08.)

Minden fényem belőled fakad,

harsogóbb, nevetőbb,

mint maga a nap.

Kendőzetlenül az asztalra teszem,

és otthonra lel az idegen.

Utat talál, mert Tőled van az Út,

reményt talál, mert van, hova fut,

ha szélvihar, árhullám megrohanná,

ha az óceán, orkán rá száját tátaná,

a Fénynél ő Világra lel,

s barátra,

s többé nem idegen…

Előtted (2013. 08. 08.)

Kendőzetlenül állok előtted,

mezítelenül,

Te teremtettél engem,

s szemed semmilyen szeplőt el nem kerül.

Tudja ezt a szívem, de nem menekül,

mert nem ítélkezel,

hanem szemed szemembe merül.

Vágyom szerelmedre legbelül,

hiába a marcona, szúrós tüske kívül,

vágyom a csókodra,

mellyel az arcomra nyomod bélyeged,

a tiédet akarom, nem az emberi mételyek.

Vágyom szerelmedre teljesen,

mindeneken felül,

vágyom a sétára a parkban,

mikor lényem a lényedbe vegyül.

Vágyom arra, mikor megosztod szíved velem,

ahogy Ábrahámmal tetted,

mert nem vagy idegen.

Azt akarom tenni, amit te mondasz,

azt akarom tudni, mit bölcsen szólasz,

ott akarok lenni, ahova Te mész,

az akarok lenni, amire Te kérsz.

Veled akarok lenni, Veled, minden napon.

Valóban: örökké a Te szerelmedre vágyom.

Pirulj, én ellenségem (2013. 08. 08.)

Pirulj, én ellenségem,

mert lent nem maradok,

szomorúságom arcomon nem hagy nyomot.

Megerősítem magam az Úrban, s felkelek,

s mint bátor Dávid, Neki énekelek:

„Erősségem az Úr, Tőle származom,

Hozzá száll fel dalom, hálám, panaszom.

Benne van erőm, vigaszom,

minden problémámban Ő a támaszom.”

Pirulj, én ellenségem,

gonosz támadóm,

mert felkelek, a földön tovább nem nyugszom,

s örökké dicsérem az én Megváltóm!

Nyugtalanság (2013. 08. 08.)

Nyugtalanság száll a szívemre.

Nyugtalanság, ne ülepedj le!

Nyugtalanság, tűnj el, menekülj!

Mert az Úr jön, győz,

s arcom örömre derül.