Sziasztok!
Hát nem tudom, hogy Chuck
Norris tehet róla, vagy a baptisták, vagy az, hogy megint zászlózhattam,
táncolhattam szabadon a Sportaréna soraiban, de a metrón hazafelé kanyarítottam
hármat az én egyszerű, girbegurba verseimből. Ha valakit
érdekelnek, akkor bátran olvasson tovább! 😊
P. Hajnal
Adj neki értelmet
Nézem az életem,
nézem az életet,
mutasd meg, Istenem,
milyen az én történetem.
Milyen? Piros, fekete,
sárga?
Netán hupikék-csíkos
narancssárga?
Elszúrtam, és már rég nem enyém
a pálya?
Kérlek, mondd azt, hogy nem
éltem hiába.
Hogy szőttesem, mely számomra
most csak összegomolyodott cérnaszálak
világa,
egyszer kiigazodik, és lesz
majd mintája.
Kérlek, mutasd meg,
kérlek, nyugtass meg,
csitítsd meg lelkemet.
Adj értelmet annak, mit
eddig megéltem!
Mondd azt mosolyogva: „Én
megértem.”
Mondd kedvesem, és
igazítsd fürtjeim fülem mögé
rendesen.
Suttogd fülembe: „Szeretlek,
Kedvesem!”
Fogd meg a kezét
Matat.
Halat kutat,
meg mindent, mi jó falat.
Fogd meg a kezét,
simogasd meg: „Elég…
Gyere haza,
a kolduspokrócról az atyai
házba.
Gyere, s nevess velem!”
Mutasd meg neki a szeretetet
kedvesen.
Vissza-sóhaj
Vissza akarok találni oda,
ahol még meleg volt,
s mélyen ölelő méh,
otthon, és semmi veszély.
Ahol piros rúzsomat el kell
vessem,
s nem kell make-up, hogy
szeretve lehessem.
