Kör közepében (54. Zsoltár) (2012.12.05.)

Istennek ajánlom lelkem,

szabadíts meg, én Istenem!

Kör közepében állok,

körülöttem kiabálók,

kiabálnak hazugságot,

kiabálnak mocskosságot.

Kör közepében állok,

de elleneim nem látják, mit én látok,

mert körbevesznek jóbarátok,

tűzszekerek és angyalok.

Kör közepében állok,

bármit tesztek, győztes vagyok!

Mert Istennek adtam szívem,

megszabadított az én Istenem!

Kiabálhattok, hatalmasok,

nem félek, mert győztes vagyok!

Kör közepében állok,

körbe vesznek az angyalok.

Eltűnnek a hatalmasok,

mint télen a fákról a lomb,

előjönnek az alázatosok,

mert Isten róluk visel gondot.

Kör közepében állok,

de nem félek, mert győztes vagyok.

Istennek ajánlottam lelkem,

megszabadított az én Istenem!

Vágyom szavad (2012.08.03.)

Ülök csendesen, némán,

 a rózsafák alatt,

valahol az emeletről

épp a rádió ugat,

de én ülök,

s míg más zajong,

én várom Szavad.

Nem akarom, hogy más töltse be fülem,

nem akarom, hogy más töltse be fejem,

nem akarok hamis, csiklandó nevetést,

mely kiabál, s kétes vicceken mulat,

nem akarom.

Hallani akarom Szavad,

Azt, mi valóban irányt ad.

Uram, annyira könnyű a széles út,

de a keskeny merre halad?

Uram, annyira szép a nagy, díszes kapu,

de hol találom kis bejáratodat?

Tisztíts meg, Uram,

tisztíts meg, hogy halljam Szavad!

Csalogass be szobámba,

csalogass be a pusztai magányba,

ahol csend van, s angyalok szolgálnak,

s életem nem izzadt igyekezetemmel halad.

Uram, hallani akarom Szavad,

Hallani minden percben, minden nap.

Míg hajnal kél és jön az alkonyat,

a sötétségben, mely hűs álmot ad,

hogy egészen addig szolgálhassalak,

míg akaratod az Örök Fénybe juttat.

Benned bízom (2012.08.03.)

Benned bízom, Istenem,

csak Benned,

nincs más tartóoszlop,

mely kifeszíti kerítésemet.

Te vagy a szikla,

Te vagy az alap,

Benned az út,

Benned a gondolat,

Mindenem Rajtad áll,

Benned él,

és Veled halad.

Köszönöm, hogy bízhatok,

mert ígéreted örökre megmarad.

Uram, Te felkeltesz… (2012.08.03.)

Uram, Te felkeltesz,

felkeltesz minket,

mindannyiunkat,

egyen-egyenként.

Megsimogatod arcunkat,

mint csendes eső előtt

a gyenge szellő,

melynek illata felüdülést igér.

Ébressz fel, Uram,

ébressz fel, Szél!

Hozz esőt, Istenem:

a föld tikkadt, száraz,

és egy új életet reménykedve remél.

Ne legyetek olyanok… (2012.06.02.)

Kantárját meghúzta szilajló szívemnek,

S súgott a fülembe:

„Ezt most ne tedd”

Sárgarépát adott jutalomképpen,

Pedig már de szeretné látni,

Hogy barátként bánhat vélem.

Nyugalomra vágyom (2012.06.02.)

Vágyok Rád, Atyám…

Az igazságra, mit mondasz,

A szeretetre, mit mutatsz,

Mely átölel, bebalzsamoz, betakar.

Minden mondatod egy-egy dal,

Melyet nekem énekelsz,

S melyet ünneplőbe öltözött

Szívem befogad.

Köszönöm, hogy adod magad,

S én mindig adhatom magam.

Elfogadsz, ahogy vagyok,

Nincs emberi játszma,

Nagystílű sakk-matt,

Csak karod ölel át, s finoman betakar.

Nyugalomra hajtom fejem,

S rám borul

Éji csend-pehelypaplanod,

Várok,

S vidáman rám kacsint a hold.

Vágyódás az otthon után (2012.03.10.)

Karodba vonsz

s szemembe nevetsz:

„Ne keseregj,

fő, hogy szeretsz!”

-mondod,

s minden földi fájdalmon

átüt,

mint filctoll a papíron,

ígéreted:

minden, minden

az enyém lett,

átveszem örökségemet.

S tudom,

hogyha ma hangod nem is mindig hallom,

vársz.

Vársz, ott, hol van otthonom,

hol minden földi sikolyom,

sírásom, nyöszörgésem, hisztis tipródásom

átharsogja a mennyei nyugalom;

angyalok karának tiszta dala,

melybe majd lágyan én is belefonódom:

„Megérkeztem, halleluja!”

Erdőben (2011. nyárelő, Graz mellett)

A fákra ráesett a csend,
s halkan megdobbant szívem:
"Élek,
s ez az élet
belőled éled."

A szentjánosbogarak
bevilágítják az utat -
nem nagy a mécsesük,
de csodaszépen mutat.

Olyan, mint mikor belém villan szavad:
látok egy kicsit előbbre,
egy lépéssel többet,
egy kicsit az előttem álló utat.

Meglep e csend,
meglep e gondolat,
kezem a kezedbe fogod,
s hangod megnyugtat.
"Még ha egyedül lennék is ezen a világon,
egy kunyhóban, ezen a hegyháton,
akkor is velem lennél,
Istenem, barátom."

Hozd az ébredést (2012.06.02.)

Zúgj, zúgj, szél a mezőn át.

Kérlek, hozd az ébredést,

Messzi kürtök hangját,

Tavaszi virág illatát,

Kérlek, hozd az ébredést,

Fiatalok dalát,

A mindent átható nevetést.

Zúgj, zúgj, szél a mezőn át,

Hozd a tavasz balzsamillatát,

Tarka ruhában lányok táncolnak,

Vidám mosollyal Eléd borulnak,

Átkarolják lábad, Atyám,

S köszönetet mondanak.

Zúgj, zúgj, szél a mezőn át,

Vágyom, hogy halljam a kürt szavát,

Vágyom, hogy lássam az Úr diadalát,

Ahogy vágtatva űzi az ellent hegyen-völgyön át,

S nem nyugszik, míg írmagja sem marad,

S utána körtáncot jár a győztes had.

Zúgj, zúgj , szél a mezőn át,

Vágyom, hogy hozd az életet,

Hogy egybeforraszd, mi szétrepedt,

Hogy, ki elveszett, megtaláld,

Hogy helyreállítsd, mi tönkrement.

Zúgj, zúgj, szél a mezőn át,

Hadd halljam az ébredés dalát!

Ments meg (2012.12.31.)

Ments meg, Uram, Istenem,

mert félek,

félek, hogy elégséges nem vagyok,

s bennem a tegnapi nap még valahol bolyong,

de nem látom előre a holnapot.

Félek, ha magamra nézek,

csak semmit látok.

Adj fényjelet, adj világot!

Szemedből felém csapnak a tűzlángok,

melegek, átölelően sugárzók,

rátapintanak arra, mi bennem bűn s átok,

megvilágítják kincseim, mit tőled kapok

-          Most már látok! Most már látok!

Világíts át teljesen,

járj át engem s az egész világot!

Havas hadaró – gyerekmondóka (2012.12.23.)

Havas tájon gyereknépek

játszanak és nevetgélnek,

szánkóznak és mendegélnek,

szájukon egy hálaének:

hogy…

Havas tájon…

Amikor… (2012.12.23.)

Amikor cinke kopog az ablakon,

amikor gyermek sír a válladon,

amikor a szomszéd átjön lisztért, sóért,

amikor az eladó viccesen neked segít,

amikor minden békés, minden havas,

amikor az alma színe kedvesen hamvas,

amikor pók mászik a sárga falon,

amikor együtt megyünk az emmauszi úton,

ismerd fel meglátogatásod idejét,

ismerd fel Isten veled van és segít,

rád szánja energiáját s idejét,

ne félj, Ő most is rólad gondolkodik.

Ha… (2012.12.22.)

Ha össze is dől felettem a ház,

ha rám szakad a mennyezet,

ha árverező viszi el a lakást,

ha vörös tenger önti el a kertet,

ha kezem, mi eddig járt, már nem mozdul,

ha az, ki eddig szeretett, elfordul,

ha a vészharang mellettem megkondul,

ha körülöttem minden gyászba fordul,

ha megszűnik minden élet, mi körülvett,

én akkor is, akkor is neked énekelek,

bár, mi történt, nem értem teljesen meg,

de tudom, az életet tőled nyertem meg.

Te vagy a lélegzet, mely továbbvihet,

te vagy a sóhajtás, mely vigaszt jelenthet,

te vagy a vágy, hogy újat teremtsek,

te vagy a sürgetés, hogy munkatársad legyek.

Te vagy az Apukám, ki arcom cirógatja:

„Nincs semmi baj, hisz veled vagyok régóta.

Gyere fel hozzám, ölembe ülj fel,

s aggodalom, te pedig csak tűnj el!”

Hálavers (2012.12.15.)

Istenem,

köszönöm az életem,

köszönöm a tovacsobbanó múltat,

a gyermekkort,

a szelíd népdalt,

a táncot,

a tücsköt, bogarat, a virágot,

a nyári rétet,

s a madarakat,

a vihart, mely megrengeti az idegeket,

a havat, mely enyhíti a hidegeket,

nagymamám kerti patakját,

melyet duzzasztottunk nyarakon át,

másik mamám keze szorítását,

mikor nem engedett a forgalmas úton át.

A lélegzetet,

melyért belsőm sóhajt, lüktet,

a zenét,

melynek ritmusára testem lejt.

A nevetést,

a kacagó beleegyezést,

hogy kezedbe tettem le mindent,

s mit adtál, jogod van elvenni mindet.

Köszönöm Istenem,

köszönöm az életet.

Felelősség (2012.12.15.)

Kis cinegemadár szálldos az ablakomba,

élelmet keresve körülkémlel,

Hé, gazdaasszony, itt surranok,

jössz valami eledellel?

Kisfiókák figyelnek rám kiabálva,

figyelnek rám csendben,

nézik, mit mondok,

nézik, mit tettem,

karommal kit öleltem,

kezem kinek a buksijára tettem.

Felelős vagyok a szárnyat bontókért,

az életem nem csak magamnak élem.

Kék (2012.12.10.)

Kék név

kék búza

kék rév

kék dunyha

kék szín

kék ruha

Szent Szellem a táncom fújja.

Jerusálem, Jerusálem! (2012.12.10.)

Jerusálem, Jerusálem!

A béke legyen veled,

Jerusálem, Jerusálem,

érted énekelek.

Jött a te királyod,

egyszerű ruhában,

jön a te királyod,

szép fényes ruhában.

Jerusálem, Jerusálem!

Ki elűzöd prófétáit,

Jerusálem, Jerusálem,

ki szereted a hazugaid.

Az Úr mennyasszonya,

a király leánya,

Jerusálem, Jerusálem,

várj, Urad jön haza!

Jön Ő fényes ruhában,

a sófár hangjával,

jön angyali karral,

diadal szavával.

Jerusálem, Jerusálem!

Az Úr nagyon közel.

Jerusálem, Jerusálem,

térj meg békességgel!

Szárnyalás (2012.12.10.)

Ó, szárnyalnék, mint sasmadár,

ki néha egy-egy szirten megáll,

s éles szemével körültekint,

hogy a fellegekben legyen megint.

Mint gyémánt az anyagot,

átszúrnám szememmel a leget,

s szárnyalnék, szárnyalnék,

Szellemed hátán szántanám az eget!

Hanuka (2012.12.10.)

Nyolc nap, egy jelentés,

sok lett, mi volt oly kevés,

csak hit kellett,

és engedelmes kéz,

s a csoda napról napra kész.

S te gondolatban megkérdezed:

„Egy napnyi olajat

vajon ki szaporíthat meg?”

-          Láss, s sohase becsüld alá

a te szent Istenedet.

Műtét (2012.12.06-07.)

A szívverésem hallgatom,

kezedben e húscsomó,

szikéddel belevágtál,

levágtál

egy-egy elhalt részt,

egy-egy újabb öltést belevarrtál.

Fájt, mikor hozzá nyúltál.

Fájt, mikor operáltál.

Fáj mai is, mikor újra engedem.

Nagyobb a pulzusszám,

dübörög agyam,

majd eltompul fejem,

szapora a lélegzetem…

„Hol az érzéstelenítésem?!

Hozzad, hozzad, hozzad!

Anélkül nem ér!”-

kiáltok fel kínomban,

s simogató karod halkan elér.

„Nem vagyok néma,

kegyetlen Úr, ne félj!”-

mondod,

s mézet adsz,

kenyeret és bort,

s szólsz: „Gyere velem, s egyél!”

S a műtét folyik tovább.

„Ne!”- kiáltok fel,

de te már ki is vágtad a vérrögöt.

„Most próbáld meg,

most lélegezz nagyot,

most indulj neki,

s a legjobb futókat lehagyod!

Meggyógyítalak,

ha ezt a húscsomót a kezemben hagyod.”

S valóban:

nap mint nap

erőm el nem hagy,

sőt megsokasodik.

A vér minden tagomhoz elér,

sejtjeim virulnak,

s legvidámabb ifjúságom utolér.

Minden… (2012.12.06-07.)

A legkisebb méh,

a legnagyobb elefánt,

a legkisebb fény,

a legnagyobb hurrikán,

minden-minden lét,

csak téged, téged imád.

Kis szobámban (2012.12.06-07.)

Ebben a téli éjszakában,

be megyek a kis szobámban,

itt élvezem a jó meleget,

míg az árva madár kint didereg.

Ebben a kis belső kamrában,

emberek nélkül, magányban,

találkozhatom most vele,

míg kint a nagyvilág didereg.

Beburkolódzunk, te meg én,

kedves szereteted kebelén,

s miután kiöntöm neked szívem,

hallgatok, s a tiéd megismerem.

Igazságtétel (2012.12.05.)

Hiába koptatja a gonosz száját,

sokkal előbbre szeme nem lát.

De Istenem füléhez minden eljut,

a megalázottakon Ő áll bosszút.

Dicsértessél (2012.12.06-07.)

Emeltessél fel

és dicsértessél,

mindörökre szenteltessél,

hatalmas Úr és bölcs király,

téged látni minden nép kíván.

Ki elhozod a vigasztalást,

te nem kínzol, mint bárki más,

ki rajtunk uralkodni akar.

Dicsértessél, szenteltessél,

neked szóljon minden hang, minden dal!

Megkönnyebbültem… (2012.12.04.)

Megkönnyebbültem:

Te a törött nádszálat meg nem veted,

Te a pislákoló fényben

az életet értékeled.

Megsebesítesz, s be is kötözöl,

hordozol engem, erőmön felül.

Tebenned bízom eleitől fogva,

s így nem leszek soha emberek foglya.

Erős karoddal körbeveszel,

nem törhet össze senki idegen.

Dalolj! (47. Zsoltár) (2012.12.04.)

Csapd össze tenyered,

hadd égjen!

Szedd össze szívedet,

ne féljen!

Megyünk a király elé!

Megyünk a király elé!

Trónusához vonul minden nép,

ujjongással telik be föld és ég.

Tapsolj, tapsolj, tapsolj!

Ő a győztes király!

Zengjen hangod, kiálts!

Dalolj, dalolj, dalolj!

Olyan, mint mikor

Lehullottak Jerikó falai,

mint mikor lehullottak Babilon falai!

Itt a király,

itt a győztes király!

Miatta hullottak le e falak,

Miatta dőlt dugába

minden gonosz terv, gondolat,

melyet a szétdobáló tervezett.

Megszabadultunk!

Zengj öröméneket!

Ne sajnáld kezed, lábad, szíved!

Kiálts, dalolj, tapsolj!

Zengj hálaéneket!

S ahogy az Úr a városba bevonul,

minden ősi ránc elsimul,

minden égő könny elapad,

s ünnepel a győztes had.

Könnycseppjeim közt (2012.12.03.)

Sírok, ha bántanak,

sírok, ha üvöltenek velem,

sírok, ha imádkozom,

sírok, ha vigasztalan életem.

Sírok, de imám kelyhét Hozzád emelem,

s kiöntöm Neked könnyekkel teli szívem.

S Te felemeled arcom,

megsimogatod,

hajtincseim fülem mögé hajtod,

s rám mosolyogsz:

„Veled vagyok!

Ne félj!

Én mindig veled vagyok,

hisz megígértem Én!

Nem vagyok ember,

nem hazudok!”

S én könnycseppjeim közt

megnyugodva felsóhajtok:

„Nem vagyok egyedül,

nem vagyok egyedül én!”

Szikéd (2012.12.02.)

Szikéd erős, éles s hatásos,

nem vág máshova, mindig pontos.

Fáj sokszor a műtőasztalon

(ahogy a szike halad),

de mindig megkapom

érzéstelenítő anyagodat:

átölelő, mindent elsöprő szereteted.

S akkor,

mikor a szer smakkol,

nem fáj, hogy rövidebb lettem,

mert látom,

hogy a helyet,

amin azelőtt

a rákos sejt

burjánzott,

birtokba veszi az egészséges test,

mely másokat szolgáló életet kezd.

Felállítom oltárodat (2012.12.02.)

Felállítom oltárodat,

e lakhely közepén.

Felemelem a szívemet,

és Hozzád megyek én.

Vigasz vagy a bánatomban,

s futhatok Hozzád én,

király vagy az életemben,

szívem mindig dicsér.

Felállítom oltárodat,

e lakhely közepén.

Felemelem a szívemet,

és csak imádlak én.

Vigaszt nyújtasz (2012.12.02.)

Vigaszt nyújtasz a vigasztalannak,

s a rongyost felruházod,

király vagy,

s hatalmad nem sajnálod:

tűvé teszel mindent az elveszett bűnösért,

hazahozod, s minden Veled töltött perce

fájdalmára a gyógyírral felér.

Vigasz vagy,

vigaszunk vagy,

bármerről is fúj a szél.

Felöltözteted rongyos valónkat,

mindegy, bárki más mit beszél.

Azt mondod:

értékes vagy,

azt mondod: szeretlek én

s bennem a gondolat

új életre kél.

Képes vagyok mindenre,

mit szívembe tettél!

Képes vagyok!

Nem csalóka a remény!

Bízok Benned, bízok, minden nap én!

Hát beköszöntött (2012.12.01.)

Hát beköszöntött…

Nem havasan, nem keményen,

csak hidegen és szerényen.

Apró meglepetéssel:

török büfés karácsonyfa-díszítéssel-

gyros melletti beszélgetéssel.

Egy történetet halva könnybe lábadt szemem,

s felsóhajtottam:

Köszönöm az életem, Istenem.

Köszönöm a sok-sok apró kézfogást,

szülői ölelést, gyermeki nevetést.

Köszönöm, hogy szeretsz,

s szerethetlek én.

Köszönöm, hogy a terhek,

miket viselek,

Veled nem oly nehezek.

Köszönöm, hogy láthatom,

hogy ki Benned bízik,

legyen afgán, kurd, török, magyar,

nem csalódik:

magjából előbb-utóbb kinyílik a virág,

akármilyen kemény a talaj.

Bebújok most kicsiny szobámba,

hol halkan zümmög a konvektor,

s csendes, könnyes szemmel,

hálát adok a létért e szombatnapon.

Ne add fel, kis pillangó (2012.12.01.)

Ne add fel, kis pillangó,

bár önmagad még úgy látod,

mint egy bábban szétrohadt kitindarab,

de a magban ott rejlik a kenyérfalat,

a mában pedig a holnapi nap.

Még ma összetörtél,

szétszakadtál,

teljesen összeaszalódtál,

majd holnap,

jön az új nap,

szétdobod két szárnyad,

s a tágas kék ég csak rád vár.


 

A vér (2012. nyári gyerektábor)

Ó, drága keresztfa,

melyen Krisztus függött valaha,

hol Önmagát nem sajnálva,

a vérét értem is adta.

Ó, drága országom,

ki magad különbnek tartod,

vesd le hamisságod,

s lásd meg, hogy a Názáreti a barátod.

Ő maga mondta,

hogy az az igaz barát,

ki az életét másért adja,

s Ő a saját vérét érted is hullatta.

Ébresztő, Magyarország! (2012.11.28.)

Ébresztő, Magyarország,

szól a vekker,

az Úr hív, állj talpra,

ez egy ilyen reggel!

Harsan a kürt,

szól a trombita,

ébredj fel,

az Isten kelt,

ébredj, félned nem kell!

Sorsod ott pihen az Ő kezében,

ha nem te veszed fel,

léted ott erősödik meg,

ha nem vagy erőszakos ember,

ha nem téped ki magad belőle,

ha nem függetlenedel Őtőle.

Térj meg!

Térj meg, zokogva!

Térj meg, a harsonaszóra!

Térj meg a mindennapi figyelmeztető hangra!

Térj meg, mert az Úr neked a jót akarja:

virágzó rétet, sokasodó ember- s állathadakat,

belső békességet, s nem pusztító, gyűlölködő szavakat.

Oázis Ő,

Hozzá bármikor mehetsz,

csak tedd a kezed a szádra,

s mondd, hogy vétkeztem.

Gyere be az Oázisra,

kitikkadtál már,

gyere be a gyógyító víz kútjára,

töltsd tele szájad,

tüdőd, szíved, veséd, májad,

töltsd tele egész lényed, mosd meg magad,

frissülj fel kissé…

Rázd le a port, itt szabad.

Ülj le kissé nálunk, s egyél.

Aki boldogan van, az szívben mind itt henyél.

Nagy az oázis, itt mindenki elfér,

gyere, foglalj helyet, ne félj.

Várnak rád itt,

a nagy hidegen túl, a ködön át,

a nagykabátokon túl.

Jó az Úr.

Benne bízni nem olyan,

mint embereknek hinni,

Benne élni nem olyan,

mint embereknek élni.

Nála nem olyan lenni,

mint embereknél vendégeskedni,

Nála otthonra találsz.

Magyarország, mire vársz?

Mottó (2012.11.28.)

Megmértél és könnyűnek találtál,

szóval valakit hozzám adtál –

Önmagadat.

Orvosom vagy (2012.11.28.)

Orvosom vagy,

Jahve Raffa,

Zászlóm vagy,

én hadijelvényem,

Te védesz meg a harcban,

s gyógyítasz, ha megsebesültem.

Bízom Benned,

mikor más már rég feladta volna a csatát,

szemem messzebbre néz Veled,

mint bárki más, aki Nélküled lát.

Bölcsebbé tettél, mint tanítóimat,

bölcsebbé, mint anyám s apám.

Bízom Benned,

csak Benned,

jöhet élet vagy halál!

Egy-ügyű (mondóka) (2012.04.18.)

Tágas térre állít engem Istenem,

nagyobbra, szebbre, mint képzelem,

tágas térre állít engem Istenem,

hogy milyen még, nem tudom, de elhiszem.

S ahol járok, mindenfele,

e reményt magammal viszem,

s halkan suttogja szívem:

köszönöm, szeretlek, Istenem!

Ígéret (2012.04.18.)

Elfáradtam, Istenem, elfáradtam!

De kebledre hajtom fejem,

s rögtön minden rendben van.

Hadd üljek az öledbe,

hadd nézzek a szemedbe,

mely tiszta és mély,

hol alázat van, és tágas tér,

hol szeretet,

hit, s remény:

hogy új nap jön,

új perc,

új esély,

mely nem kudarcot,

hanem Benned győzelmet ígér.

Ezt akartad? (2012.04.18.)

„Ezt akartad?”

-          kérdezik pimaszul,

s karon fog a lelkem,

s egy másik világba vonul.

Érzékek, örömök,

mit ott felajánl,

aztán rám csapja az ajtót,

„Élvezd, amit láttál!”

Régen még hittem neki,

hittem, hogy a félpercnyi,

kacsalábon forgó álomvilágok

megédesítik a napot.

Aztán jött Isten,

és a szellem,

lassan, de biztosan,

kicsalogatott.

Kicsalogatott a rétre,

és maga Isten várt ott,

megsimogatott,

s a szívem édesen beleborzongott.

Ő hívott,

-          magához,

-          létre

-          s életre.

S minden örömem Nála teljesedik be.

S várom a napot,

mikor újra hallhatom,

s mikor minden pillanatban Vele lakhatom.

Addig nem minden nap öröm,

s a világ, a test, a Sátán gyakran meggyötör.

„De ezt akartad?” – kérdem szívemtől,

„Persze…” – sóhajtok, s szivárvány integet a mennyből.

Elfáradtam… (2012.04.18.)

Elfáradtam… (2012.04.18.)

Éjszaka van,

de az agyam még zakatol.

Nyomorult a világ,

s a fejemben tombol.

Mikor lesz már vége?

Meddig tart a próba?

Mikor állok ellent,

s nem húzom fejem karóba?

Mikor?

-          felzokog a belsőm,

nincs már önuralom…

Mikor? – kérdezlek. - Mikor?

S beszélek, beszélek,

s be nem áll a szám.

Panasz panasz hátán,

s saját szavam súlyt rám.

Te mondtad, hogy nem lehet így,

Te mondtad, hogy a keserű szó méreg,

én még is ezt kortyolom,

s aztán a sarokban reszketve félek.

Elfáradtam, Istenem, elfáradtam,

egész nap kiabáltam,

a Mammon zsarnokságában,

mely idegeim szétrágta,

s csak beszéltem, beszéltem,

be nem állt a szám,

s a végén lehűlt szívem ridegen bámult rám.

Rabul ejt a világ, rabul,

ha hagyom,

hogy bennem kiáltson,

míg hagyom,

hogy tőlem szót kapjon.

De Jézus, én Hozzád tartozom!

Kérlek, gyere be hozzám,

gyere a szobámba!

Gyere be a fejembe,

minden gondolatba,

gyere be az agyamba,

bele minden szavamba!

Gyere,

gyere,

gyere!

Hogy bennem legyél elrejtve,

minden pillanatban,

ahogy én Benned,

mint vessző a szőlőben,

mint tőke a vesszőben,

mint élet a magban.

Esti ima (2012.12.21.)

Jézus, karodba vágyom,

ott feloldódik lényem,

s eltűnik magányom.

Csekély e lét,

melyben elveszik az ember,

ha álmodni ritkán,

ébredni sosem mer.

Uram, ó, Uram!

Szeretem szavad!

-          áthajlik vállamon a tarka gondolat,

mely beborít, lüktet és éltet.

Uram, ó, Uram!

Az ember mily szabad,

ha Veled marad a kertben,

s titkaid után kutat.

Uram, ó, Uram!

Köszönöm.

Köszönöm a vizet,

mely csobbanva köszön,

cseppjei szivárványt rajzolnak az égre,

s poharamban rejlik az élet reménye.

Köszönöm a földet,

mely barnán bámul a fűre,

benne a vakond fúr utat,

ahogy gilisztát keresve kutat.

Köszönöm az embert,

mely végtelen világ,

benne ezer szó, gondolat,

mely suttog, zakatol, kiált.

Köszönök mindent,

drága Istenem!

Jöjj közel,

s arcod arcomon megpihen.

Halk fohász (2011.12.21.)

Nem megy…

Ma valahogy nem tudok írni.

Kívánkozik a szó kifele,

de a gondolat megreked,

ridegek a sorok,

 és én kelletlen szorongok…

Jöjj! Jöjj, Szent Szellem szele!

Lehelj belém, lehelj életre!

Ömölj szívemre,

hogy Te csordulj ki, csak Te!

Tölts fel, tölts fel teljesen!

A hála legyen fegyverem,

mellyel az ördög tüzes nyilát kioltom,

mikor, mit üzensz, elmondom.

Jöjj!

Jöjj!

Jöjj!