Trilla (2011. november 29.)

Hótaposó csizmám nehezen halad,

pedig erősen követ egy hangot,

melyet egy barna madár hallat:

trillaszója messze száll,

szívembe mély barázdát szánt:

Csak ne add fel,

csak soha-soha ne add fel,

lombra fel és ágra le,

dombra fel és völgybe le.

Csak ne add fel,

soha-soha ne add fel!

Van, hogy rózsaszín a hajnal,

van, hogy estére már baj van,

van, hogy minden remek,

s fut, mint kés a vajban,

van, hogy minden remeg,

s hangod elhal, sírva, halkan.

Csak ne add fel,

csak soha-soha ne add fel!

Van, hogy a lombos fa átölel szinte,

van, hogy a levél zizzenve, sárgán hull a földre,

van, hogy azt hiszed, minden titokra fény derül,

van, hogy rájössz, gondolatod csak téveszméket szül.

Csak ne add fel,

csak soha-soha ne add fel!

Mert bármire nézel:

hajnalra, fára, virágra,

az egész nagy széles világra,

láthatod benne egy hatalmas Tervező ujját,

Aki mindenkit szeret és ellát,

minden apró gondot átlát,

s a kérőnek ételt ad, sőt munkát,

célt a törekvőnek,

reményt a hívőnek,

és pályát a futónak,

lehetőséget a jelennek, jövőnek, múltnak,

megbocsájtást a bűnbánónak,

s tiszta lapot minden aggnak.

Csak ne add fel, csak ne add fel!

Szólj Neki, s beléd életet lehel!