Töredék 1.
Ami összetört, mindig az kell
neked.
Amit már senki más
fel nem vesz az utcáról,
vagy egy megkésettnek hitt
vallomás
a szerető szájáról.
Mert amíg élek, nálad nincs késő.
Amíg még törhető,
addig egy cserépedénynél sincs
végső
stádium…
Csak néha felnyögök:
Mester,
meddig marad a kő
a kezedben?
S akkor megszólalsz,
kedvesen,
mosolyod megolvaszt
teljesen:
Addig marad kezemben ez a fegyver
míg a fény,
melyet beléd helyeztem,
kiömlik a világra.
Akkor a művem nem volt hiába.
Töredék 2.
Neked a szívem kell, semmi más,
nem érdekel semmilyen kétszínű
vallomás.
Csak az kell, mi összetört,
mi másnak nem okoz gyönyört,
de amiben kincset rejtettél el,
amit a szeretet nyit fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése