Harminckettő…
Mint az
emberi fogak…
Híja van?
Vagy a hiánnyal együtt az egész egész marad?
Vagy a hiánnyal együtt az egész egész marad?
Harminckettő…
Igen,
harminckettő…
Páros
páratlan
páratlan
páros,
mezei utak
és sáros
város.
Harminckettő,
igen,
harminckettő…
Végtelen
idő…
vagy csak
fél emberöltő…
Sétáltam, és
hálát adtam…
Vidáman
fütyültek a madarak,
és
mosolygott a sok villatető.
És lelkemből
kiáltottam:
„Szabad
vagyok! Szabad vagyok! Szabad vagyok!”
„Isten
szeret, és minden nap az ölébe szaladok!”
Van hiány,
nem tagadom,
van, mire
még felsajog bensőm,
ha valaki a
témával oldalba nyom…
De kín a
rím,
ha így
leírom,
vagy beborít
a szó,
ha végre
egyszer kimondom?
Nem, nem,
nem és nem!
Velem van a
végtelen Isten!
Egyszerűen
rádöbbenek,
hogy Ő azt
mondja:
„Én nem
emberi mércével mérek…
Engem nem
érdekelnek az emberi teljesítmények…
Nem nyűgöz
le, hány autód van,
nem ámulok
el, hány gyereked borítja paplan.
Nem érdekel,
mit mondanak mások,
nem hűtenek
le a kicsinyes árulások.
Én a Vagyok
vagyok.
Léteztem,
mielőtt még elgondoltalak volna,
beleterveztelek
ebbe a nagy akolba.
Nem kell
önmagad kitalálnod,
de időt,
kedvet, s örömet adok,
hogy
kibontsd e nagy csomagot,
melyet
Életnek hívok.
Vigyázz rá,
s becsüld meg,
de
mindenképpen tudd, szeretlek.
P.S. I love
you,
s nem csak
utóiratban,
hanem minden
pillanatban,
minden
hangban, szóban, mondatban,
melyet
felőled kimondtam,
kigondoltam.
P. S. I love
you,
mind a
harminckettő évvel,
hibákkal,
sírással és örömökkel.
P.S. I love
you.
P.S. I love
you.
Elmondom
akár százszor is, Gyermekem,
édes
Szerelmesem.
Veled
szeretek lenni,
ma, minden
percben,
ma, minden
évben,
ma, az örök
életben.”
S én az
aranyló levelek közt nevetve siettem…
„P.S. I love
you,
P.S. I love
you,
futok
öledbe, drága Édesapu!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése