Ó, szárnyalnék, mint sasmadár,
ki néha egy-egy szirten megáll,
s éles szemével körültekint,
hogy a fellegekben legyen megint.
Mint gyémánt az anyagot,
átszúrnám szememmel a leget,
s szárnyalnék, szárnyalnék,
Szellemed hátán szántanám az eget!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése