Karodba vonsz
s szemembe nevetsz:
„Ne keseregj,
fő, hogy szeretsz!”
-mondod,
s minden földi fájdalmon
átüt,
mint filctoll a papíron,
ígéreted:
minden, minden
az enyém lett,
átveszem örökségemet.
S tudom,
hogyha ma hangod nem is mindig hallom,
vársz.
Vársz, ott, hol van otthonom,
hol minden földi sikolyom,
sírásom, nyöszörgésem, hisztis tipródásom
átharsogja a mennyei nyugalom;
angyalok karának tiszta dala,
melybe majd lágyan én is belefonódom:
„Megérkeztem, halleluja!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése