Fájdalom (2014. szeptember)

Cimbalom nyög:

Széttépett húrjain száll a fájdalom,

Könyöködben lüktet

A nyugtalanság, keserű uralom.

Nem érted, miért ezt léped,

Miért a húrt téped,

Ha feszült a szíved,

S a szavakat keresed, s magadat keresed.

Aszpirinjaid mámorában elbódulsz,

S mikor magadra eszmélsz,

Nem tudod, miért erre vitt az ész?

Kellett volna másra hallgatnod!

Vele beszélni, igét olvasnod,

De a fájdalom beléd markolt,

S úgy érezted, ennyi elég volt.

Össze vagy törve,

Nem érted,

S benned nyög:

„Nem megy, nem megy, nem megy…”

De egy szelíd kéz most

A függönyt félre vonja,

Nézd, ki mögötte áll,

Annak rád van gondja!

Vér csöpög fejéről,

Keserűbb, mint lelked aszpirinja,

Dárda szúródott szívébe,

Úgy, mint lelked céltáblájába.

Ő megért,

Ő itt van…

Ő vár…

Gyere haza…

Indulj! Kérlek…

Őrjítően s szimplán igaz,

De a függöny mögött a kapu nyitva van.

Gyere haza,

Sebeiben meggyógyulsz.

Gyere haza,

Ha ölében végignyúlsz,

Szarkalábad eltűnik,

Teljesen kisimulsz.