Szerelmed karcsú tornyaként
állok a sivatag közepén.
Ha rám lehelsz,
Körbenézek,
s mennyei folyót zuhogni látok én.
Észreveszem a tavat,
ott, hogy előtte délibábot láttam,
s vízcseppek csurognak le hátamon…
Nyár van, de szerelmed elhozza az esőt,
a gyönyörűségest, a felüdítőt,
s látom ébredni a tikkadt földet.
Őrszem vagyok itt,
kit szerelmed épített,
erős várfal, mely védelmet ad a népnek,
kit köré gyűjtesz.
Te erősíted falait,
ha védelmeznie kell,
te gyógyítasz árnyékával,
ha gyógyír kell.
Te vagy vele,
s a föld körülötte,
Miattad életre kel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése